Hozzáadás cikkek
MAGYAR PÁLINKA FOGYASZTÁS
Publikálva:
Az élet vize - majdnem 700 éve nevezte így Erzsébet királyné, Károly Róbert királyunk hitvese a mai pálinka egy rozmaringos ősét, amikor köszvényét kezelte vele sikerrel. Akkor biztos nem sejtette, hogy pár évszázaddal később magyar specialitásként, Hungaricumként tekint a világ, illetve hazánk apraja és nagyja e csodás italra.
2002 júliusa óta ugyanis csak a Magyarországon, 100 százalékban gyümölcsből készülő párlatokat lehet pálinka néven forgalomba hozni a világon. Mindezzel a mai fiatalok is tisztában vannak, a 18 és 29 év közötti magyarok többsége fontos Hungaricumként tekint e nemes nedűre - derült ki az NRC Piackutató egyik friss kutatásából. A fiatalok szerint magyar büszkeség a pálinka, amely része a magyar táplálkozási kultúrának, életmódnak. Többségük véleménye szerint azonban nem csak hagyományos, hanem minőségi égetett szeszes ital a hazánkban főzött pálinka, amelynek orvosilag igazolható kedvező hatásai vannak az emberi szervezetre, persze mértékkel fogyasztva.
E korosztály számára a pálinka nem a lerészegedés eszköze, inkább a szórakozás, ünnepek során terítékre kerülő, megbecsült ital. A válaszokból az derül ki, hogy ez a korosztály már inkább minőségi, drágább alkoholos italokat fogyaszt, és jó részük szívesen próbál ki új alkoholos ital márkákat. Ebből is látszik, hogy valami változik, új pálinka fogyasztói réteg születésének, megjelenésének vagyunk tanúi. A szocializmus idején a mennyiségi kibocsájtásra koncentráló, ezért a minőséget szinte elfelejtő pálinkatermelést a rendszerváltást követően kezdi felváltani a minőségi pálinkafőzés és -fogyasztás. A korábbi kifőzdék és szeszipari vállalatok mellett megjelentek a magánfőzdék, amelyek csúcstechnológiás berendezésekkel és sokszor manufakturális módon készítenek finomabbnál finomabb pálinkákat a legkülönbözőbb gyümölcsök felhasználásával.
A 18 és 29 év közötti hazai fiatalok többsége tisztában van azzal, hogy a minőségi pálinkát csakis elsőrangú gyümölcsből lehet főzni, hogy e tömény nedű nem a gyors és olcsó delíriumos állapot elérésének eszköze, hanem különleges kulináris élvezeteket kínál az azt felfedezni vágyóknak. Úgy tűnik, valami tényleg változik, és egyre többen fedezik föl az „élet vizét” maguk számára, bár a a pálinkafogyasztás kultúrájával kapcsolatban van még mit elsajátítani. A fiatalok többsége például még azt gondolja, hogy nem szobahőmérsékleten kell, érdemes fogyasztani a kerítésszaggatót, pedig ezen a hőmérsékleten tálalva mutatja igazi arcát, adja aromáinak, illatának teljes tárházát.
A kutatásból továbbá az is kiderül, hogy a fiatalok többsége alkalomadtán hörpint a Hungaricumból egy vagy két pohárkával, 23 százalékuk havonta legalább egyszer, 4 százalékuk pedig legalább heti rendszerességgel. Úgy tűnik, a pálinka e korosztály számára is kihagyhatatlan az élet különböző eseményei során. A pálinkafogyasztás mértéke – a keserű italokkal együtt – megelőzi más nemzetek olyan „pálinkáit” mint a tequila, a vodka, a whisky vagy a gin.
Azonban a nemek között különbségek mutatkoznak a hagyományok ápolásának e formájában. A pálinkafogyasztás a férfiak körében népszerűbb, a fiatal férfiak 70 százaléka fogyaszt alkalomadtán, 30 százaléka pedig rendszeresen pálinkát. Ezzel szemben a hölgyek között 42 százalék azok aránya, akiknél előfordul, hogy kortyolnak néha egyet-kettőt az italból, és csupán 13 százalék rendszeresen.
A pálinkafogyasztás mindig is közösségi tevékenység volt, legyen az mindennapi esemény (pl. disznóvágás, üzletkötés, fizikai munka vagy étkezések), vagy ünnepi alkalom – végigkíséri az emberi életet a születéstől, a keresztelőn és esküvőn át, egészen a temetésig. A mai fiatal pálinkafogyasztók számára a pálinka inkább ünnepi, különleges eseményekhez kötődik, legtöbbször valamilyen családi, társasági összejövetelen koccintanak e nedűvel, vagy szórakozás alkalmával. Ezért leggyakrabban a családtagok, barátok, rokonok lakásán és társaságában hangzik fel a pohárköszöntő, de gyakran ürülnek a stampedlik éttermekben és szórakozóhelyeken, van, hogy a kollégákkal egy körben.
Hogy miért is isznak a fiatalok pálinkát? Amellett hogy finom, sokan értékelik magyar származását, a különleges gyümölcsös aromát, és hogy mértékkel fogyasztva egészséges. A legtöbben a hagyományos ízeket keresik, így a vilmoskörtéből, szilvából készülő párlatokat, de sok fiatal kedveli a törköly, vegyes és a barack pálinkákat is. A többi gyümölcsből készülő főzetek még nem olyan népszerűek e korosztály tagjai körében, de pár év múlva valószínű, hogy többen ismerik és szeretik majd az olyan ízeket is, mint a cseresznyéből, almából vagy eperből származó kerítésszaggatókat.
Azok, akik ma (még) nem isznak pálinkát, leginkább arra panaszkodnak, hogy nem szeretik az ízét, noha kipróbálták. Azonban közülük többen is szívesen megkóstolnának különböző édes gyümölcsből készülő italokat, olyat mint a cseresznyéből, málnából, eperből, barackból vagy szederből készülő főzetek. A nyitottság megvan többükben a minőségi pálinka iránt, talán már csak a pálinkafőzés mestereinek kell megismertetni velük e különleges italokat ahhoz, hogy fogyasztókká váljanak.
Rajtuk kívül a fiatalok más csoportjaira is igaz, hogy többségüknek kedve lenne kóstolgatni ilyen nemes italokat vendéglátóhelyeken vagy fesztiválokon, azaz szívesen ismerkednének a pálinkafogyasztás kultúrált módjával és a minőségi termékekkel. Ezek az alkalmak talán további híveket szerezhetnének e különleges magyar ital számára. Mert nem csak gazdag múltja és történelme van a pálinkának, hanem – ahogy látjuk – jelene is, és talán a jövője sem kérdéses. Bízunk benne, hogy így lesz, egészségünkre!
Az adatok forrása:
A felmérést az NRC 2007 márciusában végezte 500 fő online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a 18-29 éves magyar lakosságra nézve.
Amennyiben szeretné a teljes tanulmányt megrendelni, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy munkatársaink elkészíthessék Önnek a cégreszabott tanulmányt. A kapcsolat@nrc.hu email címen, míg telefonon a 06-20-977-42-00-ás számon érhet el minket.
Rendelje meg a teljes elemzést 190 000 Ft + Áfa áron
és/vagy
töltse le az itt olvasott elemzést pdf formátumban! kattintson ide!
A KUTATÁS TELJES TANULMÁNYA A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEKRE AD VÁLASZT:
1. MIT ISZUNK MI, FIATALOK – KIK, HOL ÉS HÁNYAN FOGYASZTANAK PÁLINKÁT
1.1 Pálinka és szeszesital a fiatalok poharában
Szeszital és pálinkafogyasztás a 18-29 évesek között, az alkoholfogyasztás megítélése, ehhez kapcsolódó szokások – kik fogyasztanak pálinkát, milyen gyakran, milyen jellemzőkkel rendelkeznek és milyen más alkoholt fogyasztanak. Akik nem fogyasztanak pálinkát, mit fogyasztanak inkább?
1.2 A tipikus pálinkafogyasztó – a pálinkafogyasztás megítélése
Hogyan ítélik meg, milyennek látják a pálinkafogyasztó személyeket, a pálinkafogyasztás megítélése (falusi ember-e), a pálinka fogyasztáshoz kapcsolódó „hiedelmek” (hidegen kell inni) stb.
1.3 Szilva és Vilmos - milyen pálinkát fogyasztanak és miért
A kedvelt ízek, hogy mi jut eszébe a pálinkafogyasztásról, a pálinkafogyasztással kapcsolatos attitűdök, és a pálinkafogyasztás oka?
1.4 Társaság és ünnep - a pálinkafogyasztás helye és alkalma
Hol, milyen helyeken, milyen eseményhez kapcsolódóan fogyasztanak pálinkát a fiatalok.
1.5 Fiatalok a boltban
Pálinkavásárlás mely boltokban, hol vásárolnának szívesen a fiatalok, milyen tényezők fontosak a bolti pálinkavásárláskor. Pálinkavásárlás szórakozó helyen, mely szempontok fontosak a szórakozóhelyen történő vásárláskor
2. AKIK NEM FOGYASZTANAK PÁLINKÁT
Kik azok, akik nem isznak pálinkát, miért nem isznak a szeszesitalfogyasztók közül azok, akik nem szoktak pálinkát inni, milyen esetben kóstolnának meg pálinkát (milyen ízű pálinkát, milyen alkalommal)
3. AZ „IDEÁLIS” PÁLINKA
3.1 Az ideális pálinka itala
Pálinka megítélése, ideális magyar pálinka tulajdonságai, Milyen ízeket kedvelnek a fiatalok, milyen üveget szeretnének (szín, méret…), mi legyen a címkén, mit néznek meg először? Kiegészítők, amivel vásárolna pálinkát? A vásárlás lehetséges helye?
3.2 Az ideális pálinka ára
Minimális összeg, amiért minőséget kap; maximális összeg, amit kifizetne; mennyiért vennének jó minőségű pálinkát?
3.3 Az ideális ajándék pálinka
Pálinkaajándékozás; az ajándék vásárlás helye; a vásárolni kívánt pálinka íze; az ajándékozás alkalma; mennyi pénzt költött rá, kiegészítők ajándékba?
3.4 Az ideális pálinka reklám
Honnan informálódnak a pálinkáról? Milyen eseményeken ismerkedne a pálinkával?
Mi kell a pálinkafogyasztás növeléséhez – reklám
4. MERRE TOVÁBB – HOGYAN TUDJA NÖVELNI A PÁLIKA VÁSÁRLÓK TÁBORÁT
Következtetések, javaslatok a pálinka készítő, forgalmazó cégek számára